El Amigo Húngaro #EVS

HÁNY ÓRAKOR INDULUNK? / AT WHAT TIME ARE WE GOING? (ENGLISH VERSION BELOW)

2017. március 13. - Szerencsés Kristóf

(ENGLISH VERSION BELOW)

– Szóval Cristinával találkoztok a városháza előtt, de addig együtt kell menned Marta-val, vagy Julieth-el, nem tudom melyikükkel – miután ezeket elküldte, a FACEBOOK még mindig azt jelezte, hogy “Alba épp ír…” – Délelőtt nem érek rá, de miután regisztráltatok a lakcímmel, később esetleg!

– Oké, nem gond. Jó mentor vagy! – írtam és a teljesség kedvéért tettem hozzá egy vigyorgó emoji-t.

– Haha, köszönöm! – válaszolta, és egyre jobban frusztrált, hogy nem kérdezem meg, ami az első reggelen a legjobban érdekel.

– Alba.

– Kristóf.

– Hogy mondjam azt spanyolul, hogy “hány órakor indulunk”?

– “A que hora vamos?

– Á, kösz! Igazából már készen vagyok, hallom, hogy Julieth is itt járkál a szobája meg a konyha között, de nem tudtam, hogy kérdezzem tőle.

De nada! Na, megkérdezted? – küldte a két üzenetet három perces különbséggel. Visszatértem a szobámba, felkaptam az új ágyam széléről a telefont, és örömteljesen beszámoltam a mentoromnak a legelső spanyolul zajló beszélgetésemről.

– Igen! Most már megtudom kérdezni, hogy hány órakor indulunk.

– Na, és hánykor?

A sikerélményt nem veheti el senki, de Albának nem tudtam mit mondani arra, hogy pontosan mikor megyünk, egyszerűen csak azért, mert a választ egyáltalán nem értettem Julieth-től. Továbbra is lelkes maradtam, elbúcsúztam Albától, és nagyon kitartóan elmondta még kétszer, hogy, ha ma nem is, de hamarosan találkozunk.

A kilátás a szobámból a lakóknak járó medencére nézett. Csóró magyar egyetemistaként lottónyertesnek éreztem magam, aki mostantól napsütötte pálmafák közt éli le az életét. Az otthon vásárolt TESCO-s fürdőköpeny helyett felvettem  egy vékony kék pólót, és egy világoskék hosszú nyári nadrágot. Mire a cipőre került sor, Julieth az ajtómon kopogott.
14388997_637094733125964_1829844030_n.jpgKilépni a délelőtti forróságba olyan jelentős élmény, hogy a gondolataim csak az EVS lottónyerteseknek járó medencéről szóltak. Mikor és meddig van nyitva napközben? Meddig lesz használható még a lakóknak? Tényleg nem álmodom? Legfőképpen az utolsó kérdés repkedett a fejemben, miközben az utcán egyelőre némán haladtunk. Az egyetlen mondat, amiben biztos voltam spanyolul, a “hány órakor indulunk?”, és az első napsütötte séta közben megvártam, amíg inkább Julieth kezdeményez.

20160911_164802-effects.jpg“Ehhez az EVS projekthez spanyol nyelvismeret nem feltétel, csak előny” – szólt a leírás online a majadahonda-i EVS-ről márciusban, hat hónapja. Aztán a szöveg még őszintébb lett az emlékezetemben. – “Két EVS önkéntest keresünk, a nemzetközi iroda részre egy magyart, akit úgy hívnak, hogy Szerencsés Kristóf, és egy szót sem beszél, vagy ért spanyolul, még a DUOLINGO első fejezeteinek szókincsét sem. No pasa nada, a projekt elején tényleg csak angoltudás szükséges. A CV-t és a motivációs levelet várjuk Cristina Sobrino-nak címezve” – hirtelen a medencéről és az EVS-ről cikázó gondolataimat Julieth szakította félbe.

 Mucho calor, sí? – kérdezte, és azon tűnődtem, hogy vajon miről beszélhet. Annyit azért sikerült megértenem az ezután elhangzottakból, hogy az előző estéről kérdez. Pár órával ezelőtt, kissé idegesen még a szótárakat bújtam, mert még azt is elfelejtettem, hogy mit jelentenek az olyan bonyolult kifejezések, mint az, hogy “Hola!”,  “Buenos días, vagy noches!

Hirtelen eszembe jutott az olasz “caldo” szó, ami forrót jelent. Így aztán biztos voltam, hogy megértettem a negyvenes évei végén járó Julieth-et, aki a másik, azonos korú kolumbiai nővel, Marta-val a lakásért felelős. Ők lesznek a lakótársaim a következő tíz hónapban. Reméltem, hogy a velem egyidős bolgár lány, aki két nappal később érkezik mellém EVS önkéntesnek, majd kisegít az ilyenekben.

 Sí, sí, mucho caldo, sí – válaszoltam, és Julieth arcára mintha egy másodperc alatt több ránc került volna. A caldo spanyolul levest jelent. Ehhez még mutogattam is, hogy milyen forró. Elmondta spanyolul újra, hogy ő mire gondolt, aztán egy ideig zavartan találgatta magában, hogy az időjárás helyett még miről beszélhetne.

Ha az első spanyolországi délelőtt egy tévés vetélkedő, akkor a legtöbb játékos nyelvtudás nélkül megáll a tíz eurós “mucho calor” kérdésnél. Nekem rögtön a fődíj kell.

 Mucho calor… – kezdtem neki többször is. A B terv többször is csődöt mondott, amikor kő-papír-ollóval próbáltam rávezetni és megkérdezni, hogy mi az olló, és az, hogy vágni spanyolul, mert azt akartam neki mondani, hogy “Olyan forróság van, hogy legszívesebben ollóval levágnám a nyári nadrágom felét, hogy helyette rövidnadrág legyen belőle.”

Mikor megérkeztünk, Julieth rajzfilm figurává változott, és szemében kérdőjelek tükröződtek. A majadahondai városháza előtti szökőkútnál várakozva felhagytam a magyarázattal, előszedtem a zsebemből a telefonom, és egy indokolatlan selfie-vel próbáltam csillapítani az értetlenséget. Mikor Cristina megérkezett, kérésemre tolmácsként elmagyarázta a mondatom “Olyan forróság van, hogy legszívesebben ollóval levágnám a nyári nadrágom felét, hogy rövidnadrág legyen belőle.” Miután az egész városvezetés és az összes helyi lakos gratulált neki, amiért vállalta, hogy ezt nekiálljon lefordítani, Cristinával és Julieth-el regisztráltam az új spanyol lakcímem egy légkondicionált földszinti irodában. Julieth elindult vissza a lakásra, Cristinával pedig bejártuk fél Majadahondát – ami igazán nem nehéz, mert egy kis külvárosa Madridnak, a spanyol Beverly Hills, csak, hogy túlozzak.

Másfél órával később mi is visszamentünk a lakásba. Hárman a konyhában telefonszámokat cseréltünk, amikor Julieth-nek hirtelen eszébe jutott valami. Kilépett a konyhából, és mikor visszatért, kedvesen átadott egy zöld színű ollót, elégedett mosolya pedig azt sugallta, hogy teljesen komolyan vette, amit a városháza felé mondtam.

17270570_737095089792594_1110738090_n.jpg

**********************************************************************************************************************************


– So you will meet Cristina in front of the city hall, but you need to go with either Marta or Julieth, I don’t know. – after she has sent all these, FACEBOOK was still showing that “Alba is typing…” – I can’t make it before noon, but after you have registered with the address, maybe later!

– Ok, no problem! You’re a good mentor! – I wrote and for the sake of completeness added a grinning emoji.

– Haha, thanks! – she replied and I started to get more frustrated that I don’t ask about the only question I am interested in the most in the first morning.

– Alba.

– Kristóf.

– How do I say it in Spanish “at what time are we going?”

– “A que hora vamos?”

– Ah, thank you! I’m good to go, actually. I hear that Julieth is walking between her room and the kitchen, but I didn’t know how to ask her this.

De nada! So, did you ask it? – she sent the two messages with three minutes difference. I returned to my room, took my phone from the edge of my new bed and joyfully reported to my mentor about my very first Spanish conversation.

– Yes! Now I know how to ask “at what time are we going”.

– So when?

Though nobody can take from me the sense of achievement, I could not say anything to Alba about at what time are we going exactly, just simply because I did not understand the answer. I remained enthusiastic, said goodbye from Alba, and she was very persistent to tell me twice about our meeting even if not today, then tomorrow. 

The view from my room looked at the swimming pool, available for all residents. As a poor Hungarian university student, I felt as I have won the lottery, and from now on, throughout my whole life, I am surrounded by sunny palm trees. Instead of my bathrobe from TESCO back home, I chose a thin blue t-shirt and a light blue long summer trousers. By the time I was putting on my shoes, Julieth knocked on my door.
14388997_637094733125964_1829844030_n.jpgStepping out of the forenoon heat was such a significant experience, that my thoughts were only spinning around the swimming pool which felt as it is only for EVS lottery winners. When and how long is it open during the day? Until which month is it open? Am I really not dreaming? These questions, especially the last one was flying around in my head, while we were walking down the street in silence. The only sentence I was sure of in Spanish was “at what time are we going”, but during the first sunny walk I waited until rather Julieth initiates.
20160911_164802-effects.jpg“For this EVS project Spanish knowledge is not a requirement, only an advantage.” – said the description online of the EVS in Majadahonda project in March, six months ago. Then, as I recalled the text, it became even more honest. – “We are looking for two EVS volunteers, for the International Office part, one Hungarian called Kristóf Szerencsés, who does not speak a word in Spanish, or understands the language, nor the vocabulary of the first chapters of DUOLINGO. No pasa nada, in the beginning of the project it is only the English knowledge what is necessary. Send your CV and motivation letter addressed to Cristina Sobrino” – suddenly my zigzagging thoughts of the swimming pool and my EVS project was interrupted by Julieth.

Mucho calor, sí? – she asked and I wondered, what is she saying. Nevertheless, after this one, I managed to understand from her sentences later, that she is asking me about last night. A few hours before I was driven by a small dosage of nervousness while I was checking dictionaries, because I even forgot the meaning of very complex expressions such as “Hola!”, “Buenos días, or noches!”

Suddenly the Italian word “caldo” came to mind, which means “hot”. Therefore, I was sure, that I understood the forty-something woman called Julieth, who with the other Colombian landlady named Marta both around the same age are in charge of the apartment. They will be my new flatmates for the next ten months. I hoped that the Bulgarian girl, who’s my age, would help me out in these kind of situations later on. She will be the other EVS volunteer in Majadahonda arriving in two days.

Sí, sí, mucho caldo, sí – I replied, and it seemed that there are more wrinkles on Julieth’s face than before. Caldo means soup in Spanish. For this, I was even mimicking how hot it was. She said it again in Spanish about what she meant actually, and for a long time while being confused, probably she was thinking what could she say more besides the weather.

Mucho calor… – I started more than one time. Even plan B failed, when I started to show the rock, paper, scissors game in order to lead and ask her, what are the words “scissors” and “to cut” in Spanish because I wanted to say “It is so hot, that if I could, I would prefer to cut my long summer pants in half to make it into a shorts instead.”

When we arrived, Julieth has turned into a cartoon character and in her eyes many question marks were reflecting. Standing by the fountain in front of the city hall of Majadahonda, I gave up to explain my sentence, reached into my pockets for my phone, and tried to calm her great incomprehension caused by me with a causeless selfie. When Cristina arrived, I asked her to be my interpreter to explain my words “It is so hot, that if I could, I would prefer to cut my long summer pants in half, to make it into a shorts instead.” After all members of the city council and every local citizen congratulated for her willingness to translate this, I registered my new Spanish address with Cristina and Julieth in an air conditioned ground floor office. Julieth went back to the apartment, me and Cristina went to explore half of Majadahonda – which is not difficult really, because it is a small suburb of Madrid, the Spanish Beverly Hills, just to exaggarate a little bit. 

An hour and a half later we also went back to the apartment. The three of us were exchanging phone numbers, when Julieth remembered something. She left the kitchen, and when returned, she kindly gave me a green scissors, and her satisfied smile suggested that she took it completely seriously, what I told her while walking in the city.  

17270570_737095089792594_1110738090_n.jpg